Honnan jött a film ötlete?

Egy nő, telve szerelemmel, megérkezik egy férfihoz, hogy elkezdjék a közös életüket. Ám a férfi nagyon furcsán reagál: azt mondja: „Nem ismerem magát, most látom életemben először”. Megbillen a valóság — nem tudjuk, a nő vagy a férfi mond igazat. Mikor ez a szituáció eszembe jutott, még fogalmam sem volt róla, hogy ki ez a nő és ki ez a férfi, de ez volt az alapötlet, ami köré később a Felkészülés története nőtt. Jó hosszan őrizgettem magamban ezt a jelenet-csírát, aztán egyszer csak — egyébként egy berlini buszon – elkezdtek jönni az ötletek. Legyenek orvosok mindketten, két 40 körüli ember. Jöjjön a nő messziről. Egy másik kontinensről. Legyen benne áldozathozatal a részéről. És így tovább. Rájöttem, hogy arról szeretnék beszélni, milyen óriási szerepe van a szerelemben a saját képzeletünknek.

A meg nem ismerési jelenet egyébként később is, mikor már mélyen benne voltunk a film készítésében, a történet magja maradt. Azt hiszem, egy jelenetről sem beszéltünk annyit a két főszereplővel, mint erről. Nagyon komplex dolgot kellett eljátszaniuk, ráadásul úgy, hogy a játékuk ne csak a jelenet adott pillanatában, hanem a film vége felől nézve is igaz maradjon.

A vágásnál azzal szembesültünk, hogy valójában ennél a jelenetnél kezdődik el a film, ez az a pont, amikor el kell kapnunk a nézőt. Azért, hogy mihamarabb eljussunk ide — a végső változatban a 7. perc környékén van — úgy döntöttünk, hogy kivágunk a film elejéről egy pár kifejezetten szép jelenetet.

Hogyan formálta meg Márta karakterét?

Ez a nő vakon, de határozottan megy valami felé, és a legnagyobb lbizonytalanodás pillanatában is fénylik benne a megérzés ereje. Noha felmerül vele kapcsolatban az őrület gyanúja, mindenki, aki valaha hiába várt egy randevún, vagy aki belelátott dolgokat a szerelmébe, együtt tud érezni vele. Márta erős, elszánt és mégis törékeny karakter. Egy kívülálló. Idegen elhagyott otthonában, Magyarországon, idegen különös döntései okán, idegen az orvosi munkájában is, kivételes tehetsége miatt.

Alapállapota az egyedüllét. Hozzászokott ehhez, és tulajdonképpen szereti is. Vannak kapcsolatai (barátai, olykor szerelmi viszonyai is), de igazán belülre nem enged senkit. Nem keserű számára a magány, inkább egy nagyon intenzív és izgalmas belső világot eredményez. Egy New Jersey-ben tartott orvosi konferencián aztán villámcsapásként éri egy futó találkozás egy magyar orvoskollégájával. Életében először úgy érzi: ezt az embert képes lenne beengedi a titkos, belső életébe. Ettől a ráérzéstől hirtelen minden, amit addig felépített (a karrierje, az amerikai élete) lényegtelennek tűnik számára. A racionális érveket félretéve, gondolkodás nélkül megy a férfi után, aki ezt előhívta belőle.

Márta karakterének fejlesztésében olyan megszállott női karakterek nyújtottak inspirációt, mint Kleist Heilbronni Katicája, Madeleine Hitchcock Szédülésében, Truffaut Adèle H.-ja, vagy éppen Kieslowski női karakterei.

Miért orvosi közegben játszódik a film?

Az őrület ellenpontja az orvosi közeg. Egy flúgosnak tűnő nőt látunk egy pasi után szaladgálni, csak aztán belekerül a történetbe ez a csavar: hogy a flúgos nő történetesen vezető idegsebész egy amerikai kórházban.

Mikor a forgatókönyvírás során elkezdtem az orvosok világával foglalkozni, számos dramaturgiai lehetőség tárult fel. A köpeny, a maszk mint fedő-elem, ami alól az egyes szereplők privát énjének egy-egy részlete elővillan, ezek fel- és levétele mint rituális aktus, a film lényegi kérdésével van játékban: Ki vagy te? Itt vagy-e? A film első szerelmi kettőse egy nehéz műtét, ahol két orvos operál hihetetlen harmóniában — kedvemre való volt ennek a helyzetnek az igencsak low-key romantikája is.

Az, hogy a forgatókönyv írásakor az orvosláson belül éppen az agysebészetre esett a választásom, szintén nem véletlen. Egyrészt vannak a nagyon konkrét dolgok: a hús, a vér, a csont. De van az agysebészetnek egy rejtelmes, szinte költői része: az, hogy az orvos egy élő ember érzéseit, gondolatait tartja konkrétan a két keze, az ujjai között. A gondolkodás és az érzések fizikai folyamatok — ez a tény a felfoghatóság határán van, és nagyon jól rezonál a filmünk lényegével. Ahogy Drexler János mondja az egyik jelenetben: „A Big Banget, az univerzumot valamennyien elfogadjuk mint hatalmas és rendkívüli misztériumot magunk körül. Valójában mindannyian ugyanekkora misztérium birtokában vagyunk, csak éppen belül, a saját tudatunk mikrokozmoszában.”

Hogyan alakult ki a film vizuális koncepciója?

Maly Róbert operatőrrel az egyetem eleje óta együtt dolgozunk. Mikor közelítünk egy forgatókönyv képi megfejtéséhez, először mindig igyekszünk referenciákat találni. A Felkészülés kulcseleme a bizonytalanság, a valóság törékenysége, billenékenysége – ezt kutatva, egy bécsi fotókiállításon bukkantunk rá az amerikai fotós, Saul Leiter munkáira. Az ő fényképeinek textúrájában, színeiben, fényeiben, beállításaiban rejlő titokzatosság lett az első számú referenciánk. Rájöttünk: ahhoz, hogy egy a Leiter képeinek hangulatához hasonló világot tudjunk létrehozni a vásznon, elengedhetetlen, hogy celluloidra forgassunk.

A celluloid technikai értelemben tökéletlen nyersanyag. Sohasem tökéletesen éles. Szemcsés, zajos. Kicsi az átfogása, a színmélysége. Kevesebb képkockát rögzít. Már a konkrét nyersanyag kiválasztásánál korlátozott tulajdonságokkal bír a videóval szemben.

Ez a tökéletlenség az előhívás pillanatában visszavonhatatlanul rögzül az anyagban. A celluloidra forgatott filmnek elengedhetetlen szüksége van a nézőben felmerülő emlékekre, érzelmekre, gondolatokra ahhoz, hogy egésszé alakuljon. A mi történetünk a fantázia, a belelátás, a beleképzelés aktivizálására apellál, hogy ezáltal a film konkrét cselekményen túli lényegére, valódi terepére irányítsa a nézői figyelmet: a valóság és a képzelt valóság közti keskeny határsávra. A filmes nyersanyag választása esetünkben tehát nem urizáló, esztétizáló luxus volt, hanem a néző teremtő képzeletét a főszereplő, Márta projekcióival párba állító gesztus, mellyel a Felkészülés mélyben rejlő, tulajdonképpeni történetét, kérdéseit emeljük ki.

Képeinkkel az alig megfogalmazhatót szerettük volna megragadni: a ráérzést, az intuíciót, szerelmünk irracionális kiválasztásának titkát.